3. évad

3. évad — Jövő

A munkaerőpiac jövője nem holnap kezdődik. Már ma alakul — azoknak az embereknek a döntéseiben, akik szakmát váltanak, azoknak a cégeknek a keresésében, amelyek egyre messzebb keresnek munkavállalókat, és azokon a helyeken, ahol éppen most hiányoznak a szükséges kompetenciák.

Ebben az évadban nem a jövő megjóslására törekszünk. Azt figyeljük, ami már most változik — és azt kérdezzük, hova vezethet mindez.

Ossza meg észrevételeit

Évad 1Emberek Évad 2Munka Évad 3Jövő Évad 4Kayroma

Terepjelentés / 001

Kutatási kérdés

Ott kezdődik a munka jövője, ahol véget érnek a határok?

A történelem nagy részében a lakóhely meghatározta a munkahelyet is.

Az ember ott dolgozott, ahol élt, a cégek pedig elsősorban ott kerestek munkavállalókat, ahol maguk is működtek.

Ez az összefüggés egyre gyengébb.

Ma egy Lengyelországban élő ember munkát találhat Németországban, Hollandiában, Norvégiában vagy Európa egészen más pontján. Az a cég, amely nem talál megfelelő munkaerőt a saját régiójában, akár több száz vagy több ezer kilométerrel arrébb is elkezdheti a keresést.

A távmunka még tovább tolta a határokat. Egyes szakmákban az embernek nem is kell lakóhelyet váltania ahhoz, hogy egy másik országban működő cégnek dolgozzon.

De a határ átlépésének lehetősége még nem jelenti azt, hogy a távolság eltűnik. Megmarad a nyelv, a képesítés, a dokumentumok, a jogi, bérezési és munkakultúrabeli különbségek, valamint a szakmai tapasztalat leírásának eltérő módjai.

Megmarad az információ is. Az embernek tudnia kell, hogy valahol létezik a megfelelő szakmai lehetőség. A cégnek tudnia kell, hogy valahol létezik a szükséges kompetenciákkal rendelkező ember.

A nemzetközi munkaerőpiac így lehet hatalmas, ugyanakkor meglepően kicsi is marad azok számára, akik csak egy apró szeletét látják.

Lehet, hogy a jövőben a „hol dolgozol?” kérdés egészen mást fog jelenteni, mint ma.

És talán fontosabbá válik egy másik kérdés: valójában milyen messzire ér el az a hely, ahol egy emberre szükség lehet?

„A határ elválaszthatja az országokat. A lehetőségeket nem kell elválasztania.” — KAYROMA Research Journal

A mai nap margójára

Ma van a Hullámvasút Világnapja és a Világítótornyok Nemzetközi Napja. Két ünnep, amelyeknek látszólag semmi közük egymáshoz. Az egyik a hirtelen irányváltásokra emlékeztet. A másik arra a pontra, amely akkor is látható marad, amikor az út ismeretlen tájakon vezet keresztül. A munkaerőpiac tud mindkettő lenni. És amikor a munka, az emberek és a lehetőségek egyre gyakrabban lépik át a határokat, talán nemcsak bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy útnak induljunk. Néha azt is tudni kell, mit keressünk a horizonton.

Ossza meg észrevételeit

Terepjelentés / 002

Kutatási kérdés

Néhány év múlva szakmákat keresünk majd, vagy készségeket?

Sokáig a szakma volt az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy leírjuk az embert a munkaerőpiacon.

Villanyszerelő. Hegesztő. Programozó. Sofőr. Ápolónő. Szerelő. Mérnök.

Egyetlen szó nagyon sokat mondott el. De a munka világa gyorsabban változik, mint a szakmák elnevezése.

A technológia átveszi a feladatok egy részét. Az automatizálás átalakítja a folyamatokat. A mesterséges intelligencia olyan feladatokat kezd el végezni, amelyek nemrég még kizárólag az ember számára tűntek fenntartottnak.

Ezzel egy időben új feladatok, új specializációk és kompetenciák jelennek meg, amelyekre néha még nincs is általánosan elfogadott elnevezés.

Az ember tíz évig végezheti ugyanazt a szakmát, és ennek az időszaknak a végén a mindennapi munkája egészen máshogy nézhet ki, mint az elején.

Ezzel változik az is, mit keresnek a munkáltatók. Egyre fontosabbá válnak nemcsak a beosztások és a diplomák, hanem a konkrét készségek, a tapasztalat, a tanulási képesség, a problémamegoldás és az új körülményekhez való alkalmazkodás.

A probléma akkor jelentkezik, amikor valakinek megvan a szükséges kompetenciája, de a szakmája máshogy hívják, mint amit a cég keres.

Vagy amikor a cég egy adott beosztást keres, miközben valójában olyan készségekre van szüksége, amelyek sok különböző szakmában megjelenhetnek.

Minél gyorsabban változik a munkaerőpiac, annál kevésbé egyértelműek azok a címkék, amelyekkel évek óta próbáljuk rendszerezni. Lehet, hogy a jövő nem elsősorban azt fogja kérdezni: „Mi vagy szakmád szerint?” Talán inkább azt: „Valójában mit tudsz?”

„A szakmák nevei azt a világot írják le, amelyet már ismerünk. A készségek azt a világot írhatják le, amely most van kialakulóban.” — KAYROMA Research Journal

A mai nap margójára

Ma van a Humanitárius Világnap. Azokra az emberekre emlékeztet, akik tudásukat, tapasztalatukat és készségeiket ott kamatoztatják, ahol az adott pillanatban a legnagyobb szükség van rájuk. Ez a munka különleges, de egyetemes gondolatot hordoz. A kompetenciák nem attól nyernek jelentőséget, hogy jól el tudjuk nevezni őket. Attól nyernek jelentőséget, hogy szolgálhatnak valakit vagy valamit. Talán ezért fogja a munka jövője egyre gyakrabban nemcsak azt kérdezni, milyen szakmát végzünk, hanem azt is: mire vagyunk képesek, amikor tényleg szükség van ránk?

Ossza meg észrevételeit

Terepjelentés / 003

Kutatási kérdés

Mi történik, ha kevesebb lesz a munkavállaló, mint a munka?

Generációkon át a munkaerőpiac egy egyszerű feltevésre épült.

Az ember keres munkát. Beadja a dokumentumait, válaszol a hirdetésekre, bemutatja a tapasztalatát, és megpróbálja meggyőzni a céget, hogy érdemes felvenni őt.

De a demográfia kezdi átalakítani ezt a viszonyt.

Európa számos országában öregszik a társadalom. A munkaerőpiacra belépő generációk létszámban kisebbek, mint azok, amelyek elhagyják azt.

Ezzel egy időben a gazdaságnak továbbra is szüksége van emberekre. Szükség van szakemberekre, technikusokra, gyártási dolgozókra, sofőrökre, gondozókra, mérnökökre, szerelőkre, szakmunkásokra és emberekre, akik ezernyi más szakmát végeznek.

Az automatizálás csökkentheti a munka iránti keresletet egyes területeken, de nem jelenti azt a világot, amelyben az emberre már nincs szükség. Sok helyen éppen az ellenkezője történik.

A cégek egyre tovább keresnek munkavállalókat. Más régiókra és országokra terjesztik ki a toborzást. Nemcsak ügyfelekért, technológiákért és tőkéért versenyeznek, hanem a megfelelő kompetenciákkal rendelkező emberekért is.

Az a munkavállaló, aki korábban más jelöltekkel versenyzett egyetlen állásért, egy napon akár több cég közül is választhat, amelyek éppen az ő tapasztalatát keresik.

Ez több mindent megváltoztat, mint a toborzást. Megváltoztatja a béreket, a foglalkoztatási feltételeket, a szakmai mobilitást, a munkavállaló és a munkáltató közötti viszonyt, és azt is, ahogyan a cégeknek gondolkodniuk kell az emberekről.

Évtizedeken át talán azt kérdeztük: hogyan találhat az ember megfelelő munkát? A jövő arra kényszeríthet, hogy a fordított kérdést tegyük fel. Hogyan találja meg a megfelelő munka az embert?

„Évekig az emberek keresték a munkát. Kíváncsi vagyok, mi történik, amikor a munka kezdi keresni az embereket.” — KAYROMA Research Journal

A mai nap margójára

Ma van az Optimisták Világnapja. Ez megfelelő alkalom arra, hogy elgondolkodjunk a munkaerőpiac jövőjén. Nézhetjük a demográfiai változásokat, a munkaerőhiányt, az automatizálást és a migrációt kizárólag problémaként. De felfedezhetjük bennük azt a pillanatot is, amikor megváltozik az ember jelentősége a munkaerőpiacon. Ha egyre kevesebb lesz a szükséges kompetenciákkal rendelkező ember, talán a tapasztalatukat, idejüket és döntéseiket nagyobb becsben fogják tartani, mint eddig. Az optimizmus végül is nem abból áll, hogy meg vagyunk győződve arról, hogy minden jó lesz. Néha elég meglátni, hogy a változás olyan lehetőségeket nyithat meg, amelyek korábban nem léteztek.

Ossza meg észrevételeit

Terepjelentés / 004

Kutatási kérdés

Lesz-e címe a munka jövőjének?

A cím sokáig nagyon sokat elárult.

Hol lakik az ember. Hol dolgozhat. Milyen cégekhez fér hozzá. Milyen messzire tud naponta eljutni.

A munkaerőpiac nagyrészt földrajz volt. Ma ez a térkép kezd átalakulni.

Egyesek távmunkában dolgoznak több száz kilométerrel arrébb található cégeknek. Mások néhány hétre vagy hónapra külföldre utaznak dolgozni, megvalósítanak egy projektet, majd hazatérnek.

Megint mások véglegesen elköltöznek, mert a szakmai lehetőség egy másik városban vagy egy másik országban jelent meg.

A cégek is egyre kevésbé nézik kizárólag a saját közvetlen környezetüket. Amikor hiányoznak a munkavállalók, a szakemberek vagy bizonyos kompetenciák, a keresési terület bővülni kezd.

Először a szomszédos városokra. Aztán a régiókra. Aztán az országokra.

Végül olyan csapatok jönnek létre, amelyek tagjai különböző helyeken élnek, más nyelveket beszélnek, és eltérő szakmai tapasztalattal rendelkeznek, mégis ugyanazon a problémán dolgoznak.

Nem minden szakma végezhető távmunkában. Gépek, épületek, betegek, járművek, gyártás és infrastruktúra továbbra is konkrét helyekhez kötődnek. De még ekkor sem kell, hogy a munkavégzés helye és a munkavállaló származási helye ugyanaz legyen.

A jövő munkaerőpiaca így egyszerre lehet nagyon helyi és teljesen nemzetközi is. Ha valaki az egyik országban él, a másikban szerzett tapasztalatot, a harmadikban dolgozik, a következő szakmai lehetősége pedig egy egészen más helyen található — akkor tulajdonképpen hol van a munkaerőpiaca?

„A munka mindig valahol történik. Az embernek nem mindig kell ugyanonnan származnia.” — KAYROMA Research Journal

A mai nap margójára

Ma van a Vallás vagy Meggyőződés Alapján Elkövetett Erőszakos Cselekmények Áldozatainak Emléknapja. Ez sokkal komolyabb téma, mint a munkaerőpiac. De talán itt is van egy gondolat, amelyet érdemes magunkkal vinnünk. Amikor különböző országokból, kultúrákból, nyelvekből és környezetekből érkező emberek együtt dolgoznak, nagyon hamar kiderül, mennyi minden köti össze őket. El kell végezni a munkát. Meg kell oldani a problémát. Be kell tartani a szavunkat. Segíteni kell a mellettünk lévő embernek. Fel kell építeni valamit, ami holnap másokat fog szolgálni. A származás, a nyelv vagy a meggyőződés ilyenkor nem kell, hogy eltűnjön. Egyszerűen csak megszűnik az egyetlen dolog lenni, amelyen keresztül a másik emberre nézünk. Talán az a világ, amelyben egyre gyakrabban építünk közös jólétet és szükségünk van egymásra, több okot ad arra, hogy azt lássuk meg, ami összeköt bennünket, ahelyett hogy azt keresnénk, ami elválaszt.

Ossza meg észrevételeit

Terepjelentés / 005

Kutatási kérdés

Mennyi jövő létezik már, csak még nem látjuk?

A jövőt gyakran valami olyasminek képzeljük el, ami csak ezután érkezik meg.

Új technológiák. Új szakmák. Új munkamódszerek. Egy világ, amely még nem létezik.

De a jövő egy része talán már létezik.

Valahol van egy cég, amely ma munkavállalót keres. Valahol van egy ember, aki éppen most keres munkát, vagy azon gondolkodik, hogyan változtasson szakmai életén.

Valahol létezik egy kompetencia, amely szükséges egy probléma megoldásához. Valahol létezik egy probléma, amely a megfelelő kompetenciára vár.

Néha ezer kilométer választja el őket. Néha egyetlen határ. Néha egy másik nyelv. Néha pedig csak az a tény, hogy egyik fél sem tud a másik létezéséről.

Három évadon át figyeltük az embereket, a munkát és azt, ami jöhet. Láttuk, mennyi múlik az információn, a helyen, a nyelven, a tapasztalaton, a kompetencián és azon a pillanaton, amikor megjelenik egy lehetőség.

Azt is láttuk, hogy a cégek munkavállalókat kereshetnek, miközben a megfelelő emberek munkát keresnek — és ennek ellenére soha nem találkoznak.

A munkaerőpiacot állásajánlatok számával, munkanélküliséggel, foglalkoztatottsággal, bérekkel és hiányzó szakemberekkel írjuk le. Sokkal nehezebb megmérni azokat a lehetőségeket, amelyek csak egy pillanatig léteztek, de sosem valósultak meg.

Lehet, hogy amit jövőnek nevezünk, annak egy része egyáltalán nem igényel várakozást egy új világra. Lehet, hogy már léteznek az emberek. Már léteznek a cégek. Már létezik a munka. Már léteznek a kompetenciák. Már léteznek a lehetőségek. Csak az a kérdés marad: hányuk sosem valósul meg, mert láthatatlanok maradnak egymás számára?

„Nem minden jövőt kell feltalálni. Némelyik jövő csak arra a pillanatra vár, amikor lehetségessé válik.” — KAYROMA Research Journal

A mai nap margójára

Ma van annak a döntésnek az évfordulója, amely után a Plútót már nem sorolták a bolygók közé. A Plútó nem tűnt el. Nem változtatta meg a pályáját csak azért, mert megváltoztattuk a kategóriáját. Az változott meg, ahogyan mi értelmezzük azt, amire nézünk. Ez egészen jó zárása a jövőnek szentelt évadnak. Mert nem minden az, aminek elsőre tűnik. Néha nem az a probléma, hogy valami nem létezik. Néha éveken át nézünk valamit — olyan kategóriákkal, elnevezésekkel és feltevésekkel, amelyek már nem elegendők. Ez igaz a bolygókra. Talán néha igaz az emberekre, a munkára és a lehetőségekre is. És ilyenkor nem mindig a világot kell megváltoztatni. Néha először másképp kell látni.

Ossza meg észrevételeit

A 3. évad véget ért

Lezárjuk a jelentéseket a jövőnek szentelt évadban. Figyeltük a munkaerőpiac határait, a szakmák és készségek jelentésének változását, a munkaerőhiányt, valamint azokat a helyeket, ahol az emberek, a cégek és a lehetőségek találkozhatnak.

Az összegyűjtött kérdések tovább visznek minket. A következő évad neve Kayroma lesz.

Tovább a 4. évadra — Kayroma